2012. június 12., kedd

Egy esős napon

Ma 8-16-ig nem volt áramunk, és azt is tudtuk, hogy cca. 12mm esőt jósolnak erre a napra (bejött) így előre megtervezve ma Tropicariumba mentünk. Én anno anno általános iskolás koromban voltam, így volt valami emlékfoszlányom róla, de biztos voltam benne, hogy Nimród imádni fogja... Persze pár nappal előtte jól beharangozva, így teljes izgalommal indultunk útnak (először teljesen pelenka nélkül!!)


Egyébként is most a vízi világ kiemelt figyelmet kap nála, imádom ezt a kort, amikor már ilyen érdekes helyekre lehet elmenni vele, amit mindenki élvez. Ő pedig a 3.5 éves korával mindenre rácsodálkozik, a pici tekitől kezdve a nagy halig.

Persze legjobban a cápákat vártuk,és a hatás nem maradt el...


Nem tudom voltatok-e már itt, de az a nagy íves "kivetítős" akvárium (előtte az alagúttal, amikor fejünk felett úsznak el a lények), a padokkal és háttérben azzal a kellemes zenével még felnőtt fejjel is ámulatba ejtő.... Méghozzá a színek, amit mesterségesen avagy sem, kit érdekel, de nagyon nagyon gyönyörűek (bár sosem voltam olyan víz mélyén, ahol minden színes korallokkal és halakkal van tele, így nincs viszonyítási alapom)...
"Le kellett ülni" nekünk is kicsit és hangos kiáltással kommentálni, hogy ott úszik az óriás cápa :)
...Amit nem bántam, mert alapvetően eléggé rohanósan ment végig a pályán a gyermek, és elég hamar végeztünk... (ráadásul kifogtunk 2 rendetlen iskolás csoportot is...)

Pedig ezeket a halakat még kicsit elnézegettem volna, mert mi lehet szebb, mint a természet EREDETI élénk színei?!



Én meg ,ugye.... IMÁDOM  a színeket ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni