2012. június 10., vasárnap

Nappali I. rész

Úgy döntöttem, dokumentálom a fázisokat a nappalit illetően: nem csak azért, mert MÁR átváltozott ahhoz képest, hogy csak fél éve vettük birtokba a házat, és más ami most tetszik mint ami akkor tetszett, hanem MÁR tudom, hogy változni fog. Ha mindenki úgy akarja a jövő hétvégéig elkészítjük az új kanapét, az új függönyt (hosszú virágos) ötletem van "valamivel" felturbózni, a szőnyeget is lecserélném, és ha sikerült a fotelt elkészíteni, na az is változtat az összképen. Stb, stb, stb :)
Szoktam visszanézegetni régi bejegyzéseket régi állapotokról, hogy haladtunk a munkákkal és olyan jó látni, mennyit haladtunk. Meg egyáltalán azt a sok munkát magunk mögött tudni, annyit álmodoztam falkaparás közben, hogy milyen jó lesz, mikor már lakható lesz, nem csak a beton és csövek mindenhol!

Előtte: sajnos ilyen beállítású fotót nem találtam, mint az új verzió, de ezen a lámpásos képen látszik, hogy a régi falszín aqua színű, csak a roló van még fent, és a fehér huzatú kanapénk virít.


Utána: a kanapé kapott most egy ágytakarót-amit találtam a szekrényben, mert RETTENTŐ koszos. Azt hiszem jól az elején beigazolódott, hogy nem nekünk való a fehér kanapé. Nem is ilyet akartunk, ennek a huzatát akartuk befestettetni olyan homok színűre és az legalább nem lesz 2 perc alatt koszos. Mert tényleg egy hét sem telt el és olyan volt már....mosható a huzat, de az elmúlt fél évben nem sok erőm volt leerőszakolni, kimosni és visszaerőszakolni. Átmenetileg most ilyen hangulat lett ettől a színkombinációtól :).

Ebbe a függönybe azonnal beleszerettem...
 

Hehe és hihi, de lámpabúrát is cserélni fogunk, egyszínűre. Lehet hogy végül mégiscsak pink lesz :D (ez pedig nagymamámé lesz, mert neki nagyon tetszik és azt mondta örülne neki).


Hogy miért lettek fehérek végül a falak, stb és egyéb nyalánkságok, egy másik posztban fogom kifejteni, mikor megmutatom ez egész (fél) kéglit: konyha, nappali, étkező-hogy hogy állunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni